Ukrajnáról Musk elmondta: Trump elnök viszonylag gyorsan véget fog vetni a háborúnak, és a háború folytatása csak Ukrajnának okoz kárt, mert Ukrajna kisebb ország, mint Oroszország, s ahogy halnak az emberek a háborúban, úgy romlik Ukrajna helyzete Oroszországéhoz képest. Weidel hozzátette: a konfliktusban folyamatos az eszkaláció veszélye.
Ezt követően Musk „forró kérdésekre” terelte a szót, és megkérdezte Weidelt, mi a véleménye Izraelről. Weidel azt mondta, hogy a helyzet nagyon nehéz, és nincs a fejében megoldási javaslat, Izraelnek talán szunnita országokkal kellene szövetséget keresnie. Jelezte azonban, hogy nem olyan politikus, akinek minden kérdésre van valami blablája, ebben a kérdésben pedig nem tudja, hogy hogy lehetne momentán megoldani a kérdést, és kíváncsi arra, hogy Musk szerint mi lenne a megoldás. Musk visszakérdezett: „És feltétel nélkül támogatja Izrael Állam létezését?” Weidel jelezte, hogy igen. „Az jó, mert ez az, amit az emberek tudni akarnak” – replikázott Musk.
Weidel hozzátette, hogy Izrael védelme mellett nagyon fontos megvédeni a zsidókat a saját országainkban is, és a zsidók egyetlen védelmezője Németországban ma az AfD,
mert a többiek – „az egységpárt” – ráeresztette a zsidókra a migránsokat milliószám, és kitették őket a bűnözésnek. Musk jelezte, hogy ő is nagy támogatója Izrael létjogosultságának, ugyanakkor figyelemmel kell lenni a civilek szenvedésére is, és megbocsátásra, újjáépítésre van szükség, mert a szemet szemért-fogat fogért elv pedig mindenkit megvakít.
Weidel ezt követően arra kérdezett rá, hogy mikor fog Musk készen állni egy ember Marsra küldésére. Musk válaszában jelezte: a termonukleáris háború vagy valami más, az emberiség megsemmisítésével fenyegető esemény rizikója miatt nem lenne rossz a jövőnk szempontjából, ha az emberiség egybolygós helyett kétbolygós fajjá válna, és kiterjesztené az életet a Föld határain túlra, amíg erre lehetősége van. A techmilliárdos szerint ugyanakkor nem az a fontos, hogy ki lép a Marsra először vagy ki teszi oda a zászlaját, hanem az, hogy mikor lehet olyan várost alapítani a Marson, ami megáll a lábán, önmagában életképes, és nem hal ki.
Legénység nélküli űrhajót szerinte két éven belül lehetne a Marsra küldeni, ehhez meg kell várni, hogy a Mars ugyanazon az oldalán legyen a Napnak, mint a Föld;
egy ilyen optimális időablak nagyjából két év múlva jön el. Ha a minden legénység nélküli űrhajó sikeresen landol, akkor a következő időablakban – nagyjából négy év múlva – lehetne embert küldeni, s onnantól kezdve exponenciálisan növekedhetne az oda tartó űrhajók száma, főleg azt tekintetbe véve, hogy a Mars-kolónia önállóvá válásához nagyjából százmillió tonnányi szállítmányt kellene oda eljuttatni. Amint a Mars-kolónia már nem szorul a Földre, a civilizáció jövője elágazik, fennállásunk ideje drámaian megnő, és egy adott ponton előfordulhat, hogy a Marsról mentik majd meg a Földet – fejtette ki a SpaceX-vezér. „Ne mi legyünk a lúzer egybolygós civilizációk egyike. Minden magára valamit adó civilizációnak kell legalább két bolygó. Erre törekedjünk” – fogalmazott Musk.